Most Anyánál a kormány

AnyaVerda

Tavaszi autó-nagytakarítás!

Szerencsére itt a jó idő, na meg a húsvéti hosszú hétvége, amikor az ember egy kicsit talán ráér. Sokan ekkora időzítik a nyári-téli gumi cserét, de számtalan autó tulajdonos dönt úgy, hogy nem csak a lakásában, hanem az autójában is tavaszi nagytakarítást tart. Hogyan is kezdj neki?

Anyukaként biztos elszörnyedtél már párszor, amikor benéztél a hátsó ülésre, és megláttad, hogy milyen állapotok uralkodnak. Persze, ez nem jelenti azt, hogy az első ülések szebbek lennének, de azért a gyerekek mégis kevésbé figyelnek arra, hogy mit mennyire szabad összekoszolniuk. Simán beszállnak sáros lábbal, homokozás után, vagy éppen teljesen átizzadva egy jó kis focimeccs után.

Az autó takarításánál fontos, hogy hátulról előre haladj. Valószínűleg a csomagtartóban is számtalan morzsa, por és egyéb, bevásárlásból, vagy szállításból megmaradó kosz lesz majd. Ha tudod, vedd ki a csomagtér alját, sőt, ha használtad véletlenül télen a pótkerekedet, azt is érdemes megtisztítani, valamint azt a rekeszt is, ahová majd visszateszed. Egy vizes kefével súrold végig a csomagtér alján lévő kárpitot, majd, ha megszáradt, még egyszer alaposan porszívózd át. Ezután jöhet a hátsó ülés.

Gondolom év közben nem mindig sikerül kivenni a gyereküléseket, de most tedd meg. Lehet brutális lesz, amit alatta találsz, de legalább minden évben előkerülnek az elveszettnek hitt játékok darabjai, fülbevalók, karkötők, ceruzák. Arról inkább ne beszéljünk, hogy ezekkel együtt jönnek a perec – és kekszdarabkák jobb esetben, rosszabb esetben a leejtett alma – és banándarabok, amik nem lesznek szép látványok. Ha a kárpit engedi, akkor itt is érdemes egy vizes ruhával áttörölni, miután jó alaposan kiporszívóztad, valamint kapható már olyan fertőtlenítőszer, amit ráfújsz az ülésre, és eltünteti a bacik nagy részét. Ne felejtsd el az ajtóban lévő üvegtartókat se, oda is megannyi kincset rejthetnek a gyerkőcök.

pexels-isaac-taylor-1557228.jpg

Kép forrása: Isaac Taylor/pexels.com

 

Ha hátul nem gumis, hanem szövet szőnyegek vannak, cseréld le őket gumira, egyszerűbb a tisztítása, de ha nem illik az autó belsejéhez, akkor maradj a szövet változatnál. Ezeket porszívóval tudod tisztítani, a gumis változatot pedig simán kefével, vagy a kerti csapra rádugott slaggal. Szintén érdemes fertőtlenítő hatású készítményt használni.

Amint végeztél hátul, mehetsz előre, és jöhet a vezetőoldali -, valamint az utasoldali ülés, és a műszerfal. A műszerfalat csak vizes ruhával töröld át, az üléseket ugyanúgy porszívózd ki, majd jöhet a fertőtlenítés. A kocsi felszereltségétől függően a rádiónál óvatosan bánj a vízzel, az elektronika nem lesz érte hálás, ha bevizesedik. A legtöbb kosz és morzsa a váltógombon lévő huzaton csücsül, erre érdemes nagyobb hangsúlyt fektetned, ha nekifogsz a takarításnak. Legtöbbször már nem tudod ugyanolyanra tisztítani, mint amilyen újkorában volt, de próbálkozni mindig lehet!

Ha készen vagy belül, jöhet az autó külső része. Fontos, hogy napsütéses, meleg időben kezdj neki az autómosásnak. Felülről lefelé haladj, legvégére hagyd a kerekeket, azokra úgyis nagyobb hangsúlyt kell majd fektetni. Az ablakokat megpucolhatod ablakmosóval, a kerekeket pedig jól mosd át, hiszen, ha még a téli gumid van az autón, akkor a sómaradványokat érdemes letisztítani, viszont, ha már a nyári van fent, akkor az egész télen porosodott valahol, ráfér a takarítás. A végén, ha marad energiád, egy szép wax réteget kenhetsz fel, ami fényes külsőt biztosít, valamint a szennyeződések is nehezebben maradnak rajta.

Bevonhatod a családot is, igazán jó móka a közös kocsimosás, de ha nincs rá erőd és energiád, akkor bízd rá valamelyik autómosóra, és Te pedig élvezd a napsütést.

További tartalomért kövess a Facebook oldalamon!

A Suzuki Vitara lett az Év Magyar autója

Ebben az ingerszegény időben, amikor nem lehet autószalonokra meg sajtótájékoztatókra járni, üdítő, hogy szerveznek szavazásokat. Idén is megrendezésre került az Év Magyar Autója, ahol összesen 13 kategóriában választották ki a nyerteseket. Nem meglepő, hogy a Magyarországon gyártott Suzuki Vitara két kategóriában is győzedelmeskedett.

Szerintem ez egy tök jó kezdeményezés, legalább mi, magyarok is megismerhetjük, hogyan vélekednek a hazai újságírók különböző modellekről. Oké, hogy van nagy, Év autója választás, de ott csak nagyon kis mértékben számít a magyar újságírók véleménye. Mivel ez nem olyan speciális választás, mint az Év Női Autója díj, ezért csak azokat a kategóriákat fejtem ki, ami minket, anyákat érint. Lássuk is!

Az Év Magyar Autója és a Közönségdíjas nyertes: Suzuki Vitara

Igazából ezzel a döntéssel még csak vitatkozni sem tudunk. Amióta megújult a Suzuki Vitara, azóta imádják a magyarok. Toronymagasan vezeti az eladási listákat, most már hibrid változatban is elérhető (ráadásul kedvezménnyel), valamint tényleg annyira magyar, hogy Esztergomba gyártják. Szerintem teljesen megérdemli a győzelmet, ráadásul olyan autókat nyomott le, mint az Audi Q3 Sportback, vagy a Mercedes-Benz CLA 250e. Pont a napokban írtam a Dacia-ról, aminek ugye a legfelszereltebb verziója kerül 5.099.000 Ft-ba, na a Vitara széria modelljét 5.600.000 Ft-tól lehet megszerezni, ugyanis most jár hozzá 1 millió forint kedvezmény. Már ebben is található ISOFIX, gyerekzár a hátsó ajtókon, start/stop rendszer, táblafelismerő rendszer, fékasszisztens, a csomagtérben csomagrögzítő horog, automata klíma, tempomat, és hegymeneti elindulássegítő. Kiváló anya verda, tényleg csak ajánlani tudom.

dunaauto_hu.jpg

Kép forrása: dunaauto.hu

 

Az Év Magyar Családi Autója: Honda CR-V

Eddig még nem vettem górcső alá ezt a hétüléses, családi modellt, és milyen rosszul tettem! Kényelmes, nagy, lehet bele jó sok mindent pakolni, és még jól is néz ki. A széria modell 10.199.000 Ft-tól elérhető, a nagyobb, hétüléses verzió bőven 12 millió forint felett kezdődik, így aki nagycsaláddal rendelkezik, annak kicsit jobban a zsebébe kell nyúlnia. Az alapmodellben van hátramenetben automatikusan lebillenő tükör (eddig ilyet még nem is láttam!), ami segíti a parkolást, sávtartó asszisztens, Garmin navigációs rendszer, kétzónás, automata klíma, Econ gomb, ami arra való, hogy a motor teljesítményét nyomon követhessük, ezáltal csökkenthető az üzemanyagfogyasztás, ISOFIX, sávelhagyásra figyelmeztető rendszer, kikapcsolható utasoldali légzsák és még számtalan extra. Tudom, drága, de legalább jól felszerelt, úgyhogy érdemes ránézni, mert állami támogatással olcsóbb!

honda_hu.jpg

Kép forrása: honda.hu

 

Az Év Magyar Szabadidő-autója: Volkswagen Tiguan

A Tiguan ugye a T-Roc nagytestvére, ez is elérhető hétüléses verzióban, és ennek az ára is 10 millió forint körül alakul. Volkswagen, tehát eleve imádják a magyarok a jó kis német technikát, viszont meglepő, hogy lenyomta az Opel Mokkát meg a Suzuki Vitarát, bár kétség sem fér hozzá, hogy tényleg sokkal jobban felszerelt és sokkal minőségibb anyagokból készül, mint a fent említett két modell (azok is jó autók, de azért, na). A Volkswagen oldalán jelenleg vannak készletről elvihető autók, a legolcsóbb modell egy 4 ajtós (tehát nem hétüléses), DSG váltós (igen, jól látjátok), benzines modell 10.544.540 Ft-ért, ami szerintem bitang jó ár. Tolatókamera, Park assist, kikapcsolható légzsák, 3 zónás automata klíma, állítható kormányoszlop (magasságban és mélységben), lehajtható asztalkák az első ülések hátulján (Ó, te jó ég!), ISOFIX, 2 db pohártartó elöl, világított kesztyűtartó, start/stop rendszer, csomagtér-megvilágítás (lehet még fokozni?), négy rögzítőszem a csomagtérben, elektronikus kézifék. Ennyiért ez szerintem még jobb választás, mint a CR-V, sőt, megmerem kockáztatni, hogy még a Vitaránál is jobb választás az árkülönbség ellenére is.

volkswagen_hu.png

Kép forrása: volkswagen.hu

 

További kategóriagyőztesek:

Év Magyar Kisautója: Renault Clio E-Tech Hybrid

Év Magyar Üzleti Autója: Volkswagen Arteon Shooting Brake

Év Magyar Kishaszon gépjárműve: Ford Ranger és Opel Vivaro

Év Magyar Sportautója: BMW Z4 M40i

Év Magyar Hibrid Autója: Mercedes-Benz CLA 250e és Toyota RAV4 Plug-in Hybrid (róluk lesz majd külön cikk)

Év Magyar Elektromos Autója: Hyundai Kona Electric és Volkswagen ID.3

Emellett még kisorsolásra kerültek az Év Magyar Beszállítói, akik a következők: Bridgestone Tatabánya Kft., Continental Automotive Hungary Kft. (Veszprém), Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft. (Kecskemét), Salgglas Zrt. (Salgótarján), Starters E-Components Generators Automotive Hungary Kft.(Miskolc), valamint az Év Magyar PR/Marketing szakembere, aki a Suzukinál dolgozó Hársfalvi János lett.

Dacia szerelmem, légy az enyém!

Mi, akik a 80-as, 90-es években voltunk gyerekek, nem gondoltuk volna valaha, hogy a Dacia menő autó lesz. Kis kocka formája, jellegzetes lámpái és a kopottas színe örökre beivódott az emlékezetünkbe, és valószínűleg ez is az egyik oka, hogy sokan félnek ma Daciat venni. Pedig az egyik legjobb vétel ma a piacon ár-értékarányt tekintve.

Talán akkor kezdtek el egy kicsit jobban nyitni az emberek a Dacia felé, amikor 2010-ben a Genfi autószalonon bemutatkozott a Dacia Duster. Egy formás SUV, ami nem drága, mégis hasonló adottságokkal bír, mint a versenytársai. Hogy lehet az, hogy még a 3-4 éves modelleket is szinte új autó árában adják a tulajdonosok?

A Dacia ugye a Renault román leányvállalata, így az autókban Renault motorok vannak. Jöhetnek most a franciaellenesek, hogy biztos könnyen tönkremegy, meg sokszor kell szerelőhöz vinni, de az igazság az, hogy mivel jóval kevesebb benne az elektronika, mint mondjuk az anyavállalat autóiban, így nem kell egy vagyont otthagyni, ha valami gond adódna. Persze, a Dacia modelljeinél is előfordulhatnak pár év után korróziós problémák, de egyik autó sem tökéletes.

A másik oka lehet az olcsóságnak az, hogy a munkaerő, ami összerakja az autókat, nem vagyonokért dolgozik, valamint a benne lévő felszerelések sem a luxus kategóriába tartoznak, de ez jól is van így. Aki nappa bőr belsőt szeretne, az úgyis megfizeti magának, viszont akinek tényleg csak azért van az autója, hogy a munkába járjon, esetleg évente megejtsen egy hosszabb utazást, azoknak a Dacia bármelyik modellje kiváló választásnak bizonyul.

murilo-silva-xbv4tut0vaa-unsplash.jpg

Kép forrása: Murilo Silva/unsplash.com

 

Árban talán a Citroën C3 van a Dacia Dusterhez legközelebb, a másik francia modell alapára jelenleg 4.205.000 Ft-tól indul, viszont Dacia Dustert már 3.649.000 Ft-ért vehetünk. Konfiguráltam egy Dacia Dustert, majdnem a legdrágább verziót, és még így sem kéne többet fizetnem 5.100.000 Ft-nál. Milyen felszereltséggel jár az említett autó? Van benne 2 db ISOFIX, kikapcsolható utasoldali légzsák, mélységben és magasságban állítható kormány, automata világításkapcsoló, elektromosan állítható és fűthető, külső visszapillantótükör, vészfékrásegítő rendszer, tempomat, és keréknyomás ellenőrző rendszer. A maximális csomagtér térfogat 1478 liter, ami a lehajtott ülésekkel értendő, de azért 4 személlyel is simán kivitelezhető a nyaralás, vagy egy hétvégi bevásárlás. Persze, vannak jobban felszerelt autók is a piacon, de azok minimum 6 millió forintnál kezdődnek, így kezdésnek a Dacia egyáltalán nem egy rossz választás.

A márka több modellje is vonzó áron elérhető, ugyanis a Sandero 3.399.000 Ft-tól, a Sandero Stepway 4.349.000 Ft-tól, a Logan 2.899.000 Ft-tól (készletről), és még a hétüléses Lodgy is 5.549.000 Ft-tól elérhető. Érdemes körülnézni a kínálatban, hiszen olcsó, könnyen és gyorsan szervizelhető, jól pakolható, és még a kinézete is rendben van. Hát kell ennél több?

7 üléses autók igazán nagycsaládosoknak

3-nál több gyereket nem egyszerű koordinálni, legyen szó csak fiúkról, csak lányokról vagy vegyes felállásról. Nem azt mondom, hogy egy kényelmes, 7 üléses autó sokat segít azon, hogy legalább az iskoláig/óvodáig tartó úton nyugton maradjanak, de legalább hozzátesz ahhoz, hogy anyaként ne kapjunk agyérgörcsöt még azért is, mert nem férnek el a kocsiban. Nézzünk meg 3 olyan autót, ami nem biztos, hogy elsőre eszünkbe jutna 7 üléses modellek kapcsán!

Hyundai Santa Fe

A Hyundai nagycsaládos autója kérhető hybrid és 5 üléses változatban is. A plusz két ülésért 300.000 Ft felárat kérnek, viszont, ha igénybe vesszük a nagycsaládos támogatást, akkor az 5 üléses és a 7 üléses verzió is ugyanannyiba kerül. A Hyundai Santa Fe egy menő, futurisztikus szabadidőjármű, nagy csomagtartóval, tágas férőhellyel, így az autó két végébe tudjuk ültetni azokat a gyerekeket, akik állandóan ölik egymást. Kényelmes, praktikus, megnyerő, na, de milyen felszereltséggel bír az alapmodell? Visszagurulás gátló, lejtmenet vezérlő, gépjármű előtt megállt autó elindulására figyelmeztető, valamint sávtartó rendszer, menet közben lezáródó központi zár (fontos, fontos), hátulsó parkolást segítő rendszer, elülső ülésfűtés (az alapmodellben!), tolatókamera, multifunkcionális kormány és bluetooth kihangosító is a felszereltség részét képezi. Ezért mindössze 10.990.000 Ft-ot kérnek (a dízel változatért), amiben már benne van az állami, nagycsaládos támogatás, egyébként 13.499.000 Ft, ami ennyi kiegészítővel nem is csoda, és még így is simán megéri beruházni rá.

hyundai_hu.jpg

Kép forrása: hyundai.hu

 

Skoda KODIAQ

A Skoda alapvetően a családi autók közé tartozik. Már az Octavia is elég nagy, viszonylag tágas is, egy babakocsi és két gyerekülés simán elfér benne, de ha bővül a család, akkor érdemes más modell után néznünk. A KODIAQ pont ideális nagycsaládok számára, a 7 üléses verziója ugyanis robosztus, erőteljes, és egészen biztos, hogy kényelmesen elfér majd benne a család apraja-nagyja. A Skoda szeretné, ha a családok még több kedvezményhez jutnának hozzá az állam által adott 2,5 millió forinton felül, így összeállítottak egy kifejezetten a nagycsaládosoknak szóló felszereltségcsomagot, ami a következőket tartalmazza: biztonsági öv kontroll a harmadik üléssorhoz, oldallégzsákok hátul, csomagtérajtó elektromos nyitással és zárással, proaktív ütésvédelmi rendszer, ISOFIX rögzítés az utasülésen, valamint tablettartó, hogy tényleg nyugodtan teljen az utazás. Ezért egyébként 845.820 Ft-ot kérnének el, de most csak 49.530 Ft-ba kerül, ami nagyon jó ár ezért a sok felszereltségért. Egyébként maga az autó állami támogatással már 6.895.000 Ft-ért vihető, ami szintén kiváló, főleg úgy, hogy 7 üléses.

skoda_hu.jpg

Kép forrása: skoda.hu

 

Seat Tarraco

Már az eleve bíztató jel, hogy a Seat legnagyobb SUV-ja, a Tarraco ötcsillagos minősítést ért el az Euro NCap törésteszten, így, ha valamire, akkor erre az autóra azt tudjuk mondani, hogy biztonságos. Ez a modell is elérhető hybrid verzióban, de én jelen esetben a benzines, kézi váltós verziót konfiguráltam ebből a különleges és modern autóból. A szériafelszereltség is viszonylag gazdag, 3 zónás klíma, elektromosan állítható gerinctámasz a vezetői oldalon, a két hátsó ülésen ISOFIX (azt sajnos nem írja, hogy a 7 üléses verzióban hány van), 5 üléshez biztonsági övre figyelmeztető rendszer, fáradtság érzékelés, park assist rendszer (automatikus parkolást segítő rendszer és parkoló radar elöl és hátul is), és kikapcsolható légzsák is megtalálható benne, és ezért 12.492.900 Ft-ot kérnek az állami támogatás nélkül (támogatással valahol 10 millió alatt alakulna az ára).

seat_hu.jpg

Kép forrása: seat.hu

 

Engem leginkább a Hyundai modellje győzött meg, még ha az a legdrágább, akkor is, bár biztos vagyok benne, hogy a Skoda KODIAQ-ból is egy nagyon kis vezethető autót tudnánk összetenni plusz felszereltségekkel. A Seat sem tűnik egy rossz választásnak, így igazából mellé lőni nem nagyon lehet. Fontos, hogy az állami támogatás jelen állás szerint 2022. december 31-igvehető igénybe, így ha 7 üléses autót szeretnétek venni anyatársaim, akkor irány a kereskedés!

Színpompás anya verdák nőnapra

Az idei nőnap kicsit nemcsak rólunk, nőkről szól, hanem erről a fránya vírusról, na meg a bezárkózásról. Még így is megérdemeljük, hogy március 8-a csak a mi napunk legyen, így csináltam egy kis összeállítást menő, színpompás kocsikról, amik talán jobb kedvre derítenek majd benneteket. Ne csak mindig fekete-fehérben és szürkében lássuk a világot!

Indigókék Suzuki SX4 S-Cross

A Suzuki két, korábbi modelljéből született párosítás eredménye lett a Suzuki SX4 S-Cross, ami egy merész és magabiztos crossover. Ezzel akár az erdőn keresztül is mehetsz a gyerekért az óvodába, persze azért nem árt ilyenkor bekapcsolni a négykerék-meghajtást. Formás kis autó, 430 literes csomagtartóval, dupla pohártartóval és állítható első középső kartámasszal. Emellett 2 db ISOFIX csatlakozó, hegymeneti elindulássegítő, automata start/stop rendszer (ami néha inkább átok, mint áldás), kikapcsolható első utasoldali légzsák, vészfékasszisztens, és gyerekzár is található a felszereltségi listában. Már csak egy tolatóradar hiányzik a szériafelszereltségből, és tökéletes anya verda lenne az SX4 S-Cross, így csak majdnem az. Az ára is baráti, hűségprogrammal 5.7 millió forintért már vihető csinos, indigókék színben (bruttó listaára 6 millió 850 ezer forint).

businesstoday_in.jpg

Kép forrása: businesstoday.in

 

Piros Ford Tourneo Connect

Ez a kis kocka egyterű első ránézésre teljesen tökéletes családi autónak bizonyul, még a leírásában is ajánlják, hogy mennyire kiváló választás lehet nagycsaládosoknak. Én, aki nem ismeri az autót már rá is repülök, hiszen még azt is feltűntetik az oldalon, hogy igaz, hogy magas az ára, de annyi felszereltség van benne ezért, hogy ez kárpótol bennünket. Böngészem a felszereltségi listát, és az alábbiakat találtam a széria modellnél: térképolvasó lámpa (van olyan, aki még térképet olvas manapság?), visszagurulásgátló (ez már alapnak kéne, hogy számítson, nem?), 4 irányba állítható kormányoszlop (ez mondjuk tényleg hasznos), táblafelismerő rendszer (néha jó, néha nem) és ennyi. Azért ez nem a gazdag felszereltségi szinten jellemzi, persze, biztos, ha magasabb kategóriát választottam volna jó sok pénzért, akkor a világ összes extráját megkapnám bele, de már ez is 8.355.000 forint. De legalább piros, ami jó, nem?

fordszabo_hu.jpeg

Kép forrása: fordszabo.hu

 

Narancssárga Citroën C3 Aircross

Imádom a kis krumpli C3 Aircross-t, ha barnában választanám, akkor tényleg olyan lenne, mint egy burgonya, de végre egy autó, ahol narancssárga az alapszín! Komolyan, szerintem azért nem egy nagy áldozat, ha kettő, ingyenes szín közül lehet választani a konfigurátorban, de lehet nekem vannak nagy igényeim. A kis SUV visszagurulás-gátló - , véletlen sávelhagyást-figyelmeztető -  és Coffee break rendszerrel, ISOFIX csatlakozópontokkal, és sebességszabályozó és korlátozó berendezéssel van ellátva, valamint 410 literes csomagtartóval rendelkezik. Kicsit olcsóbb, mint a Suzuki, 5.480.000 Ft-ért vihető, ami talán soknak tűnik így elsőre, de nem olyan rossz kis gép ez nekünk, nőknek, anyáknak.

carscoops_com.jpg

Kép forrása: carscoops.com

 

Bézs Opel Astra K

Egy menő, sárga autóról akartam még írni, de mindenhol feláras (kivéve, ha jól tudom, a Mercedes-Benz CLA alapszíne a sárga, de hát az annyira nem egy anya verda), így felmentem az Opel honlapjára, ahol találtam olyan autókat, amiket kedvezményesen lehet rendelni, mert készleten vannak (a Kiánál is kerestem ezt az opciót, de nem találtam sehol, pedig a Stonicot választottam volna még). Lényeg, hogy találtam egy nagyon baba, bézs színű Opel Astra K-t, ami 2020-as gyártású és benzines. Tolatóradarral, ülésfűtéssel (engem már itt megvettek), fűthető kormánykerékkel, kartámasszal, ESP-vel (menetstabilizáló rendszer), automata klímával, ISOFIX-szel, kikapcsolható utasoldali légzsákkal kerül 6.299.000 Forintba. Ennyiért és ilyen felszereltséggel eltekintek attól, hogy nem sárga.

caravenue_com.jpg

Kép forrása: caravenue.com

Láttál már nőt Ford kisteherautót vezetni?

Bevallom, kicsit meglepődtem azon, amikor végig néztem, hogy milyen autók lettek idén az Év Női Autói. Mondjuk azt, hogy a lista 75%-ával egyetértek, azonban van egy-kettő furcsa választás, amit nem tudok hova tenni.

Immár 11 éve választják meg a Women’s World Car of the Year-t, ahol összesen 50 női újságíró szavaz a világ 38 országából. Idén Magyarország is részt vett a szavazásban, az MTI újságírója, Kurucz Erzsébet voksolhatott a megadott gépjárművekre. Az autók akkor vehettek részt a versenyben, ha 2020-ban mutatták be őket, így korábbi modellekből evidens módon nem választhatott a zsűri.

Az abszolút győztest majd március 8-án, tehát Nemzetközi Nőnapon mutatják be, ám 9 kategóriában már kihirdették a végső nyerteseket. Véleményem szerint ez a 9 kategória túl sok, hiszen vannak benne olyan modellek, amiket nők valószínűleg soha életükbe, vagy nagyon-nagyon ritkán vezetnek. Lássuk, melyik járműveket ajánlják nekünk, nőknek:

Legjobb városi autó: Peugeot 208

Ha valami, akkor a Peugeot 208 egy igazán csajos autó, én még családi kocsinak is ajánlottam egy korábbi cikkemben az elektromos verzióját. Kicsi, kompakt, lehet vele cikázni a városban, nem egy erőgép, de nekünk nőknek kiváló. Ezt abszolút jó döntésnek tartom, vitatkozni sem tudnék vele.

2021-women-world-car-of-the-year-winners-8.jpeg

Legjobb családi autó: Skoda Octavia

Az Octavia egy jó kis családi autó, kényelmes, nagy, könnyen elfér benne egy háromfős család, és ha kell, olyan verziót tudunk belőle összepakolni, amit apa is megirigyelhet. Pláne, ha RS verziót választunk felárért, akkor még a szomszéd bácsi is. De, ami a lényeg: családi autóban szinte verhetetlen jelenleg a piacon, hátul kényelmesen elfér két gyerekülés is minden probléma nélkül (a merészebbek akár hármat is betehetnek).

2021-women-world-car-of-the-year-winners-3.jpeg

Legjobb luxusautó: Lexus LC Convertible 500

Ránézek erre a Lexusra, és azt kell mondjam, hogy bejön! Persze, abszolút nem anya verda, még egy komolyabb bevásárlást se tudnék vele véghez vinni (még egy komolytalant se!), de jól néz ki. Menő kis kabrió, akármilyen meglepő, de négyüléses, és ha van felesleges 41 millió forintunk, akármikor a miénk lehet hétvégi autónak.

2021-women-world-car-of-the-year-winners-5.jpeg

Legjobb sportautó: Ferrari F8 Spider

Ez volt az első kocsi, amire, ha ránézek, nem tudom elképzelni, hogy akár egy celeb vezetné Monte Carlo utcáin. Nekem a Ferrari abszolút férfias márka, valahogy még ennél a modellnél sem érzem a nőies vonalakat, pedig nagyon szép. Sokkal inkább el tudtam volna képzelni egy BMW I8-at, ami áramvonalasabb és szexibb.

2021-women-world-car-of-the-year-winners-7.jpeg

Legjobb városi SUV: Peugeot 2008

A Peugeot duplázott, behúzta a legjobb városi autó díját, és a legjobb városi SUV kategóriában is egy modelljükre érkezett a legtöbb szavazat. A Peugeot 2008 ugye a legkisebb SUV a kínálatukban, van eggyel nagyobb (Peugeot 3008), és még eggyel nagyobb (Peugeot 5008), de a 2008 szintén egy kompakt, menő, csajos autó, amit kisebb családok is használhatnak. Hátul nagyobb gyerekek is elférnek, és azért egy 405 literes csomagtartó is a használója rendelkezésére áll. Nem rossz választás, az biztos!

2021-women-world-car-of-the-year-winners-9.jpeg

Legjobb közepes méretű SUV: Land Rover Defender

Nem tudom, milyen autók voltak a kategória további jelöltjei, de hogy soha az életben nem láttam még nőt egy Land Rover Defendert vezetni, az biztos. Lehet kényelmes meg nagy, meg jól vezethető, de hát nem egy nőies megjelenésű autó. Nekem abszolút a vadászat és a terepezés jut róla eszembe, nem egy óvoda parkolója.

2021-women-world-car-of-the-year-winners-6.jpeg

Legjobb nagy SUV: Kia Sorento

Szép, formás, automata váltós, könnyű ki és – beszállás, masszív ajtók, hatalmas belső tér, rengeteg ISOFIX csatlakozó, gigantikus csomagtartó, és 7 ülés. A Kia Sorento abszolút családi kocsi, bármelyik anyukát el tudnám vele képzelni, és nem is olyan vészes az ára, a legolcsóbb verzió majdnem 13 millió forint (a hasonló adottságokkal rendelkező Toyota Highlander 17 millió!)

2021-women-world-car-of-the-year-winners-4.jpeg

Legjobb terepjáró/kisteherautó: Ford F-150

Amikor még vezetni tanultam, a bátyám megengedte, hogy az utcánkban vezessem a Ford F-150-jét. Ez már több mint 10 éve volt, de én azóta se lettem magasabb, és a Ford F-150 azóta sem lett női autó. Lehet akkor láttak, és elkönyvelték női autónak? Megnézném, hogy milyen nők vezetik ezt az autót, valószínűleg nem 160 centis csodák, mint én.

2021-women-world-car-of-the-year-winners-1.jpeg

Legjobb villanyautó: Honda e

Ez a kocsi úgy néz ki, mint egy matchbox, és akkora is. Cuki, meg aranyos, de nem vagyok benne biztos, hogy sok nő választaná. Tök szép a teljes kijelzős műszerfala, meg jól felszerelt, valamint egy 171 literes csomagtartóval rendelkezik, de hogy ezt csak 2 főnek tervezték, az biztos. Előbb férnénk el kényelmesen a Lexusban, mint ebben az autóban. Az alapmodell ára 11 millió környékén van, ezért már egy jóval nagyobb Corsa e-t vehetünk, és még az Opel modellje sem számít hatalmasnak.

2021-women-world-car-of-the-year-winners-2.jpeg

További tartalomért kövess a Facebookon!

Képek forrása: carscoops.com

Elszaladt velem a ló – Ilyen a Toyota Highlander

Valamelyik nap hallgattam a rádiót, és éppen egy új Toyotát reklámoztak úgy, mint a tökéletes családi autót, ami ráadásul hibrid. Megnéztem hát, mi az, amitől annyira különleges a Toyota Highlander.

Be kell valljam, életembe nem hallottam még a modell nevét, pedig azért dolgoztam egy-két, autókkal kapcsolatos helyen. A Toyota Highlander egy hétüléses SUV, amit kényelmesnek, stílusosnak, és tágasnak írnak le. Egész kis csinos jármű, ahhoz képest, hogy hétüléses, nincs nagyon bumfordi krumpli formája, főleg, ha olyan színt választunk, ami még csak nem is emlékeztet bennünket a mesés szénhidrátforrásra. Még mielőtt teljesen elkanyarodnék a témától, meg kell, hogy jegyezzem, tényleg igazán sokoldalú, és kiváló anya verdának a legnagyobb Toyota Hibrid, főleg 3-4 gyermekkel rendelkező családoknak ajánlanám.

Nagynak egészen biztosan nagy. Ha mind a hét ülés használva van, akkor is még marad 322 liternyi hely a csomagoknak, ami jó, viszont, ha 5 gyerekkel indulunk útnak, akkor valószínűleg kevés lesz. Ha csak 5 ülést használunk belőle, akkor 865 literesre nő a csomagtér, ami jobban is hangzik rögtön. Azt már le se merem írni, hogy ha még két ülést előre hajtunk, 1909 liternyi helyünk lesz, így egy kisebb mozgó házibulit is tarthatunk benne.

usd00tos142e021001.jpg

Kép forrása: autoblog.com

 

Kiválasztottam a legalapabb felszereltségű járműt a konfigurátorban, amit a Comfort megnevezés takar. Csak hibrid motorral és 4×4-es automata váltóval kérhető, és amint a színekhez érnék, rögtön látom, hogy 16.700.000 Ft-ról (nem kevés már ez sem!) 17 millió forint fölé ugrik az összeg. A gyöngyfehér külsőért 150 ezret számol fel a konfigurátor, míg az általam még ki sem választott könnyűfém keréktárcsáért 327.900 Ft-ot. Tudom, hogy a konfigurátorok néha rosszalkodnak, de azért hadd válasszak már én azt, amit szeretnék.

A felszereltsége azért kárpótol, tényleg nagyon sok minden van benne. A szériafelszereltség részét képezi az intelligens nyitási és indítási rendszer, az esőérzékelős ablaktörlő, a kulcsról nyitható csomagtérajtó, a fékasszisztens, az ütközésmegelőző rendszer, a sávelhagyásra figyelmeztető rendszer, a hegymenet asszisztens, a holttér figyelő, az érintőképernyős Toyota Touch rendszer, valamint az okostelefon integráció. A család kényelmét pedig a bőrhatású első kartámasz, a háromzónás klíma, a vezeték nélküli mobiltelefontöltő, a hátsó gyerekzár, a fűthető vezető és első ülés, a fűtött és manuálisan állítható kormánykerék, a hátsó utas lábfűtés, az első-hátsó palack és pohártartók, az ISOFIX rögzítőpontok, a kikapcsolható utaslégzsák, és a biztonsági öv használatára figyelmeztető jelzés biztosítja.

Hosszú lenne felsorolni tényleg mennyi minden van benne, így legalább tudjuk, hogy miért ennyi az ára. Persze, lehet hasonlóan felszerelt autót venni jóval olcsóbban, de aki új autót szeretne, az nyúljon a zsebébe, de igen mélyen.

Tényleg szégyen egyterűt vezetni?

Életem első autója egy Daewoo Kalos volt. Szegény apukám (Isten nyugosztalja!) amikor elvitt az autókereskedésbe, megmutatta, hogy ő kinézett nekem egy Fiat Multipla-t, mert hogy mennyire jó áron van, és milyen nagy. Mindenki tudja, hogy ez az egyik legrondább autó, ami létezik, így én sem voltam oda érte, pláne azért se, mert egyterű, és én 18 évesen nem egy egyterűt akartam vezetni. Így pár évvel később, ha nem lenne szegénykém olyan csúnya még talán el is fogadnám. Tényleg szégyellni kell a tipikus anya verdákat, az egyterűeket?

Szerintem az egyterűek igazán kis praktikus autók, főleg nagycsaládok számára. Persze, sokkal menőbb, ha az iskola előtt egy SUV-ből, vagy egy szedánból száll ki a gyermek, de pakolás, fenntartás, valamint ár-érték arányban tényleg verhetetlenek. Miért érdemes hát egyterűt vezetni?

A tolóajtót nehéz odacsapni a mellettünk parkolónak

Nagyon sok kisgyerekes kocsija van megsérülve ajtótájékon. Ez annak az oka, hogy a melléjük álló, szintén kisgyerekes család legfiatalabb tagja akkora lendülettel nyitja ki a hátsóajtót, hogy még a bevásárlóközpontban is hallják az ütközést. Elmondhatod neki ezerszer, hogy óvatosan, vigyázz, ne nyisd neki a másik autónak, valószínűleg időbe telik neki, még megérti. Ellenben azok az egyterűek, amik tolóajtóval rendelkeznek, elkerülik az ilyen baleseteket. Persze, ha melléjük is egy olyan család áll, amelyik nem egyterű, akkor borul a rendszer, de legalább ők nem okoznak semmilyen sérülést.

canada-british-columbia-friends-with-minivan-resting-at-boya-lake-gusf00496.jpg

Kép forrása: westend61.de

 

Befér az egész család minden kényelmetlenség nélkül

Ritka az olyan autó, amibe 3 gyerekülés befér egymás mellé, nem beszélve arról, ha több gyerek van a családba. Ha egyterűt vezetsz, ez a probléma fel sem merül, hiszen a legtöbb csomagtartójában még akár kisebb összejövetelt is tarthattok minden zsúfoltság nélkül. De, hogy komolyra fordítsuk a szót: egy Peuget 807-es csomagtartója 830 literes, 7 fő kényelmesen elfér benne, míg egy Peugeot 407 esetében 407 literes csomagtartóval kell számolnunk, és 5 személy (kényelmesen inkább 4) szállításával. Egyterű használata esetén valószínűleg Te leszel majd, azaz anyuka, aki begyűjti a srácokat a környékről, és elviszi őket edzésre.

Senki sem lop el egy egyterűt

Most komolyan, aki addig süllyed, hogy ellopjon egy egyterűt, az meg is érdemli, hogy ellopja. Szerintem még ha nyitva hagyják az utcán, akkor is elég kicsi a valószínűsége, hogy elviszik, de inkább zárjátok be, mert soha nem lehet tudni. A lényeg, hogy nem egyterű áll az autólopási statisztikák élén.

Ár-érték arányban verhetetlen

Megnyitottam a fent már említett két autó egy-egy adatlapját a hasznaltauto.hu-n, és 2 milliós limitet állítottam be. A Peugeot 407-ből egy 2006-os coupét találtam, manuális váltóval, benzines kivitelben tolatóradarral, riasztóval, tempomattal, memóriás vezetőüléssel, állítható kormánnyal, légzsákokkal, bőr belsővel, és GPS-szel, míg a Peugeot 807-ből egy 2010-es verziót találtam, dízel verzióban szintén manuális váltóval, ISOFIX-szel, fűthető üléssel, tolató – és parkolóradarral, tempomattal, kikapcsolható légzsákkal (nagyon fontos!), elektromos ablakokkal, elektromos ülésállítással, hűthető kesztyűtartóval, és középső kartámasszal. Lehet, hogy az áruk ugyanaz, de az egyterű sokkal jobban felszerelt, ráadásul olyan kiegészítők vannak benne, amik nekünk, anyáknak fontosok.

Ne szégyelld, ha egyterűt vezetsz, ez annak a jele, hogy nagy a család, és te szeretnél gondoskodni a megfelelő utazásról, kényelemről és biztonságról.

További tartalmakért kövess a Facebook-on!

15 éve az utakon – megbízható anya verdák

Magyarországon két táborra lehet osztani az autóvásárlókat: az egyik részük az, aki csak és kizárólag új autót hajlandó vásárolni, a másik pedig, aki úgy van vele, hogy persze, jó az új autó, de inkább egy megbízhatóbb, használt verzió mellett teszi le a voksát. A két halmaznak természetesen van egy metszéspontja, azok, akik vettek már új autót, és használtat is.

A használt autó vásárlásnál sok szempontot kell figyelembe venni a kocsi előéletétől kezdve a kilométerek számán át egészen a tulajdonosok mivoltáig. Nézzünk meg 3 olyan anya verdát, amik 15 éve számítottak új autónak, de még mindig megbízhatóan használhatóak és kevés velük a probléma. Egyetlen fix pontot állítottam be, mint felszereltség, ez pedig az ISOFIX rendszer volt.

Citroën Xsara Picasso

Amikor a Citroën megálmodta a Xsara Picasso-t, valószínűleg ők sem gondolták volna, hogy ennyire népszerű lesz. Nem mondom, hogy szép autó, de hatalmas terekkel rendelkezik, ebbe aztán simán betehető a babakocsi akár még összeszerelve is, nem kell gondolkozni rajta, hogy egy 4 fős család hogyan pakoljon bele. Körül is néztem hát a hasznaltauto.hu-n, és találtam egy kiváló 2002-es verziót, tehát ez a kocsi majdnem 20 éve gördült ki a szalonból. Az adott jármű egy 2 literes, HDi modell, sötétszürke metál színben. A leírásban mindössze annyit tudunk meg róla, hogy friss műszakival rendelkezik, első (!) tulajdonostól vehető át, aki a szalonból hozta el anno a kocsit. ISOFIX-szel, tempomattal, lejtmenet asszisztenssel felszerelt, oldal -, utasoldali - , és vezetőoldali légzsákkal, csomagrögzítővel, hűthető kesztyűtartóval és állítható kormánnyal veheti át leendő tulajdonosa. A portálon 310 ezer forint a legolcsóbb autó ebből a fajtából, ezért a kiváló példányért 999.999 Ft-ot kérnek, ami ár-érték arányban elég jó. Amit nem látunk a képen, azaz autó alja, nem tudjuk, hogy rozsdásodik-e, és a Citroënek esetében érdemes odafigyelni az elektronikára is, de ha minden rendben van vele, akkor még jó pár évig szolgálhatja új gazdáját. Csak 2002-ben több mint 214 ezer darabot adtak el belőle Európában, azért az elég magas szám, nem?

https://www.hasznaltauto.hu/szemelyauto/citroen/xsara_picasso/citroen_xsara_picasso_2_0_hdi-16165417

2002_citroen_xsara_picasso_hdi_exclusive_2_0_front.jpg

Kép forrása: Wikipédia

 

Mazda 3

Nem biztos, hogy elsőre beugrik a Mazda 3, mint családi autó (pláne a hatalmas Citroën Xsara után), de azért álljunk meg mellette egy szóra, mert nem olyan rossz kis járgány ez! 3-4 személyes családnak bőven megfelel, bár itt már azért kicsit sakkozni kell a babakocsival na meg a délutáni bevásárlás csomagjaival. A talált modell 413 literes csomagtartóval rendelkezik, ami nem jó, de nem is tragikus. 2006-os, majdnem 2007-es a modell, tehát 14 éve van az utakon, és második tulajdonostól eladó. Az ISOFIX rendszer ebben is megtalálható, emellett oldal -, utasoldali - , és vezetőoldali légzsákkal felszerelt, ami ki is kapcsolható (nagyon hasznos!), valamint ennek is állítható a kormánya és van benne középső kartámasz. Frissen szervizelt, és a tulajdonos szerint korróziómentes, felületi sérülések vannak csak rajta, ami 14 év használat után simán megbocsátható. Garázsban tartott, és nem dohányzó vezetői voltak, ami a kisgyermekes családoknak szintén fontos szempont szokott lenni. Ennek az ára 900.000 Ft, a legolcsóbb verzió 300 ezer forintba kerül belőle. Ha nem egy hatalmas krumplira vágyunk, hanem inkább valami formásabb verziót szeretnénk, ami megbízható, akkor a Mazda 3 jó választás lehet, 2006-ban több mint 74 ezer darabot adtak el belőle Európában, ami viszonylag jónak számít.

https://www.hasznaltauto.hu/szemelyauto/mazda/3/mazda_3_1_6_cd110_ce-16677901

2006_mazda_3_bk_1_6_luxury_sedan_2016-01-03_01.jpg

Kép forrása: Wikipédia

 

Suzuki SX4

A „kis” Suzuki SX4 szerintem egy aranyos autócska, amivel akár hegyen-völgyön át közlekedhetünk, ha éppen úgy adódik. Nem egy tipikus nagycsaládos autó, 270 literes csomagtartóval rendelkezik, így szintén 3, nagyon maximum 4 fős családoknak ajánljuk. Fekete színű, 2006-os csodajárgány, második tulajdonostól, aki hölgy, és csak második autónak használták. Ami hasznos felszereltségnek bizonyul, azaz ISOFIX, és itt meg is állhatunk. Jövő év augusztusában jár le a műszaki vizsga, ami még valamilyen szinten kecsegtető lehet, és a képekről úgy tűnik, hogy kisgyermekes családban használták, tehát annyira nem lehet katasztrofális a helyzet. Ezért az 1.5 benzines csodáért 1.390.000 Ft-ot kérnek, ami a legmagasabb az összeállításban, viszont ez rendelkezik a legkevesebb felszereltséggel és a legkisebb csomagtartóval. A legolcsóbb verzió 969.000 Ft-ért elérhető, de dupla annyi kilométer van benne, mint az általam kiválasztott autóban. Több mint 22 ezer példány került értékesítésre belőle 2006-ban Európában, a csúcsot 2007-2008-ban érte el.

https://www.hasznaltauto.hu/szemelyauto/suzuki/sx4/suzuki_sx4_1_5_glx-16719901

 suzuki_sx4.jpg

Kép forrása: ras.co.uk

 

Nagyon fontos, hogy ha Te nem értesz az autókhoz, használt autó esetén mindenképpen vigyél magaddal valaki olyat, aki ért. Olyan rejtett hibákat találhat meg rajta, amikre te álmodban sem gondolnál, és ezzel megment egy nagyon rossz vételtől.

A kutatás teljesen reprezentatív, nem fizetett érte se a hasznaltauto.hu, se a tulajdonosok.

Fontos tudnivalók abroncsvásárlás előtt

Nem elég, hogy nekünk nőknek autót kell venni, még arról is gondoskodnunk kell, hogy megfelelő abroncsot válasszunk, ha eljön az ideje. Sok nő bele sem gondol abba, hogy mennyire fontos, hogy az autója jó kerekeken guruljon, így most adok pár tippet arra, hogyan tudod megtalálni a Nagy Ő-t az abroncsok között.

Az abroncsok a járműved egyik legfontosabb kiegészítői biztonsági szempontból. Nagyon fontos, hogy megfelelően karban legyenek tartva, hogy rendszeresen ellenőrizd őket, és ha úgy van, akkor cseréld is ki, ha már elhasználódtak. Elsőre félelmetesnek és bonyolultnak tűnhet, hiszen női szemmel az összes abroncs kb. ugyanúgy néz ki: kerek, gumiból van, vannak rajta bemélyedések, és különböző cégek gyártják őket. Laikusként a Michelin, a Hankook, a Yokohama, vagy a Vredestein nem mond sokat, de nem is kell jobban megismerned őket, hiszen enélkül is tudsz majd megfelelően választani.

frank-albrecht-unsplash.jpg

Kép forrása: Frank Albrecht/unsplash.com

Az első, és legfontosabb dolog, amivel tisztában kell lenned, hogy mekkora méretű gumi kell az autódra. Szerencsére a korábbi abroncsodon fel vannak tüntetve számok, csak jó tudni, hogy vajon mit is jelentenek. Például, ha az alábbi számot látod, a következőképpen kell értelmezned: 195/ 55 R 16 87 V

195: 195 mm széles futófelülettel rendelkezik

55: a 195 mm 55%-a gumi magassága

R: Radiál gumiabroncs. Vannak radiál és diagonál abroncsok. A diagonál abroncsok esetében a szövetszálak a gumiabroncs peremén kezdődnek és átlósan jutnak el a másik peremig, radiál esetében pedig sugárirányban helyezkednek el rajta. Mindkettőnek van előnye és hátránya, nem véletlenül gyártanak mindkettőből a piacra.

16: 16’’ átmérőjű felnire passzolnak az abroncsok

87: Terhelési index/kerék, ebben az esetben 545 kg

V: sebesség (maximális), V esetében 240 km/h

Ugye, hogy így sokkal átláthatóbb a dolog? Így már te is kicsit tájékozottabban indulsz neki a vásárlásnak.

Mikor érdemes lecserélni az abroncsodat?

Itt most nem a téli-nyári váltásról beszélek, de ha arról lenne szó, akkor tartós 7 Celsius fok alatt kell váltani télire, és tartós 7 Celsius fok felett kell visszaváltani nyárira. Jelen esetben akkor kell új abroncs után nézned, ha a mintázat 1,6 mm mélységig kopott, vagy afelett van. Ez a méret személyautókra vonatkozik, teherautó abroncsoknál majdnem a duplája, 3 mm. Akár téli-nyári cserénél is ellenőrizheted egy érmével, de ha nem vagy benne biztos, inkább kérd meg a szakembereket, akik a gumicserét végzik. 1,6 mm már nem biztonságos, vizes úton a duplájára is nőhet a fékút hossza egy új abroncséhoz képest. Téli gumikat érdemesebb előbb cserélni, hiszen sokkal viszontagságosabb az időjárás a hideg évszakban.

taras-chernus-unsplash.jpg

Kép forrása: Taras Chernus/unsplash.com

Milyen abroncsot érdemes választani?

Kb. annyi fajta van már, mint az autókból, így nagyon nem könnyítik meg a dolgunkat. Az adac.de oldalán rendszeresen tesztelnek abroncsokat (és pl. gyereküléseket is!), hogy éppen melyik, hogy teljesít vizes úton, száraz úton, hóban, milyen az autó fogyasztása mellette, és mennyire kopik. Ha nem tudsz németül, nem probléma, a gumidirekt.hu oldalán megtalálod az összes tesztet évszakokra, évekre lebontva. Azért ajánlom, mert nem mindig a legnépszerűbb a legjobb, van, hogy a noname márkák kenterbe verik a híres abroncsgyártókat minden téren. Határozd meg a költségvetésed, és ami belefér a keretbe, valamint jól teljesít a teszten, azt vedd meg.

További tartalmakért kövesd a Facebook oldalamat!

süti beállítások módosítása